Az elveszett tudás – Egyiptomi piramisok

Az egyiptomi piramisokkal kapcsolatos számtalan rejtély két fő kérdés köré csoportosítható. Mi célból építették őket? No, meg hogyan?

Csak a rend kedvéért fussunk végig az egyébként mindannyiunk által ismert tudományos magyarázatokon és a nekik feszülő ellenérveken.

A piramisok célját illetően általánosan elfogadott álláspont, hogy a fáraók temetkezési helyeként épültek, növelve és hirdetve uralkodói nagyságukat, továbbá eleget téve bizonyos vallási küldetésnek, amennyiben a Nap-imádó egyiptomiak szoláris jelképeként – mintegy hitvilági grádicsként szolgálva - megkönnyítették az elhalt király bejutását az örökléttel kecsegtető túlvilágba, a Duatba, és megadták a kezdőlökést ottani életének zavartalan kiteljesedéséhez.

A fentebbi célhatározásnak ellentmondani látszik az a tény, hogy egyik piramisban sem találták meg egyik építtető fáraó testét sem. Se Dzsószeré, se Sznofrué (pedig kettőt is építtetett Dahsurnál), se Khufué (Kheopszé), se Khepréné, se Mükerinoszé nincs meg. Amire két konvencionális meg egy meglepő magyarázat kínálkozik.
A konvencionálisak:
1. vagy nem oda temették őket,
2. vagy ellopták a holttesteket a sírrablók.

Ami az első esetet illeti, nehéz elképzelni, hogy a tízéveken át tartó, pénzt, fáradságot, emberéletet és szűzies erényességet (lásd alább Hérodotosz nyomozati eredményeit) nem kímélő építkezések végén valamennyi fáraó úgy döntött, hogy mégsem oda temetkezik. A sírrablást pedig Kákosy László ekként zárja ki Ré fiai c. könyvében:

„Ha a rablók megtalálták a bejáratot a Kheopsz-piramisba - mint láttuk, ez sem volt egyszerű -, a felvezető folyosóba már nem juthattak be, az óriási gránittömbök miatt. A munkások kijutására készített vágat volt az egyetlen út, ahol fel lehetett mászni a nagy galériához. Ez a vágat nem közvetlenül éri el a levezető folyosót, hanem mellette egy kis fülkében végződött. Ezt bizonyára szintén eltorlaszolták. A nagy galéria elérése után még három hatalmas, leereszthető kőlapot kellett elérni a sírkamra előterében. A Kheopsz piramisba tehát csak jól megszervezett, nagy létszámú kőtörő expedíció hatolhatott be; vésővel, kalapáccsal felszerelt kincsvadász bandák meg sem kísérelhették a benyomulást. Ilyen vállalkozást csak uralkodó vagy igen magas rangú személyiség irányíthatott. A feladat össze sem hasonlítható a masztabák és gyengébb piramisok kirablásával."

A harmadik, a meglepő magyarázat az lenne, hogy a piramisok nem temetkezési célokat szolgáltak.

A Nap-kultusz támasztotta piramisépítési igény elméletét megerősítik a hasonló dél-amerikai építmények. A maják és aztékok szintén a Napot imádták legfőbb istenükként, érthető hát, ha – ők is éles eszű nép lévén - valamilyen oknál fogva rájöttek, hogy istenük piramist akar. Apró folt csupán e teórián, hogy Jáva szigetén és Kína távoli tájain is épültek piramisok. Az azonban már több mint elgondolkodtató, hogy az óbirodalmi Egyiptomban, Imhotep és Dzsószer korában, az első, a szakkarai piramis építésének idején egészen biztosan nem Amonnak, nem Rének, és nem Amon-Rének, vagyis nem a Napistennek hódoltak, hanem a teljes és oszthatatlan Atumnak, az Egyistennek, és az ő kilenc leszármazottjának, köztük Ozirisznek és Ízisznek! Ők pedig az egyiptomi hitvilágban nem a Nap-kultuszt, hanem a csillaghitet képviselték! Az egyiptomiak evilági uralkodónak Ozirisz és Ízisz gyermekét, Hóruszt ismerték el.

A piramisok célját és értelmét a Nap-kultuszban meglelő elmélet feltehetően onnan származik, hogy a több piramist építő 4. dinasztiának három tagja is a nevébe illesztette Ré nevét: Ré-dzsedef, Khep-ré-n, és Menkau-ré, azaz Mükerinosz. 1994. elején azonban, 12 évnyi kutatómunka után egy bizonyos Robert Bauval nevű megszállott amatőr egyiptológus megdöbbentő elmélettel állt elő. Úgy találta, hogy a memphiszi régióban épült piramisok kivétel nélkül egy összefüggő, gondosan megtervezett ábra részei. Ezen ábra pedig nem más, mint az Orion csillagkép földi tükörképe. S valóban. A kezdeti bősz elutasítás után a memphiszi régióról készült légi felvételek igazolták ezt az Orion Misztériumnak nevezett elméletet.

A piramisok építési módját illetően már eleve mutatkozik némi zavarodottság az egyiptológusok körében. Tény, hogy eléggé adathiányos forrásokra kell támaszkodniuk. Érthető Heribert Illig elkeseredése és értetlensége annak megállapításakor, hogy e 4 milliós társadalmat megmozgató grandiózus építkezésekről maguk az egyiptomiak semmiféle leírást, piramisszöveget vagy művészi megjelenítést nem hagytak maguk után. Jobb híján tehát az építés technológiájának felvázolásakor a kutatók Hérodotosz munkáira hagyatkoztak.

A Krisztus előtti 5. században Hérodotosz, a nagy utazó, a történetírás atyja Egyiptomba vetődvén kifaggatta az őslakosokat, vajon hogy a hét csodába készültek a piramisok. (100 piaszterért az egyiptomiak mindent tudnak, ezerért szemtanúkat is hoznak!) Megtudta például, hogy a párját ritkítóan gonosz Kheopsz a saját lányát kényszerítette prostitúcióra, és e drága, áldozatkész gyermek keresményéből fejezte be gízai piramisát. A lány – hogy önnön dicsőségét is biztosítsa, és a pénznek se keljen lába – minden kuncsaftjától azt kérte, hogy fizetségül egy-egy követ hozzanak neki. Ezekből a kövekből épült fel a következő nagy piramis is. Igen igéző teremtés lehetett, ha egy édes pásztoróra reményében 2,5 tonnás mészkő- és gránittömböket is hajlandók voltak magukkal cipelni a kéjre vágyó férfiak! És micsoda forgalmat bonyolíthatott le! Atyjának piramisába 2 millió ilyen tömböt építettek bele, húsz éven keresztül. Az napi 273,9 izzó szenvedélyű pásztoróra! Vagyis pásztorötperc...

Hérodotosz leírja továbbá, hogy a köveket fagerendákból készült emelőkkel juttatták a helyükre. Minden lépcsősoron volt egy ilyen gép, amellyel a következő lépcsősorra emelhették a meglehetős távolságból görgőkön vagy szánokon odavonszolt tömböket. Vagy nem így csinálták – írja maga Hérodotosz. Abban azonban egészen biztos, hogy Kheopsz piramisát az ún. maghéjas építési technológiával felülről lefelé építették: „Először a piramis legfelső részét készítették el, majd a lentebb lévő részeket, s utoljára a földön nyugvó legalsó lépcsőket.” (A görög-perzsa háború, 2. rész) A kövek megmunkálásához vas szerszámokat használtak!

A fentebbi módhatározás igazi próbaköve a megismételhetőség, ebben nagyjából-egészéből teljes az egyetértés. Számtalan kísérlet történt a piramisépítés rekonstruálására korabeli eszközökkel, melyek között – ezt ne feledjük el – a történettudomány mai álláspontja szerint semmiképpen sem szerepelhettek vasszerszámok, lévén, hogy akkoriban az emberiség a rézkorszakot taposta.

Haase a szállítás problémájánál elakadt, prof. Rainer Stadelmann ezt ugyan elvben megoldja, majd a tömbök egymásra rakásánál mindenféle rámpákat részesít előnyben, de a piramis utolsó negyven métere rajta is kifog. „Hogy azt miként építették, nem tudjuk.” – vallja be a Kairói Német Régészeti Intézet igazgató professzora.

A japánok 1978-ban kívántak egy 20 méteres piramist építeni tanulmányozás céljából. Bár a kövek csak fele akkorák voltak, mint a Kheopsz-piramiséi, a Níluson való szállításuk megoldhatatlan problémát jelentett: a berakodásnál azonnal el kellett találni a hajó súlypontját, különben a jármű felborult és elsüllyedt.

1994-ben Mark Lehner egy hat (!) méteres piramist épített a televízió közvetítése mellett. Lehner mindössze 300 kilopondos piramidionját 15 ember egyszerűen ráemelte a piramisra. Kész, győzelem! Nincs megválaszolatlan kérdés!

2000-2001-ben a magyar Sörös István geodéta, villanyszerelő és balatoni hajós furcsálta, hogy a modern eszközökkel is nehézségeket okozó vízszinzetést az egyiptomiak milyen precízen oldották meg. Törte a fejét, hogyan lehetséges ez, majd egészen egyéni ötlettel lepte meg a tudósvilágot. Elképzelése szerint ugyanis a piramisokat elárasztásos módszerrel építették, vagyis a Nílus vizét mesterséges csatornákon az építkezés helyére vezették, zsilipekkel felduzzasztották, majd úszódarukkal a köveket a helyükre emelték. Eredeti gondolat, melynek lényege, hogy a piramisok körötti vízzáró fal egyfajta szakaszolóként működött. Ezen át juttatták a vizet a piramis alatt húzódó, eleve is szűk járatokba, majd súlyos tárgyakkal tovább szűkítve a járatokat kiszorították, vagyis felnyomták a bennük lévő vizet, így gyakorlatilag egy hidraulikus emelőt kaptak, amellyel mintegy "fellebegtették" a 2,5 tonnás köveket. Ezen elmélet átgondolása világszerte folyamatban van, bizonyítéknak a szerző véleménye szerint is a súlyok előkerülését lehetne tekinteni. Ilyenek azonban egyelőre nincsenek. A szakkarai piramis bonyolult járatrendszerében például nem súlyokat, hanem hihetetlen mennyiségű cserépedényt találtak, mielőtt a további kutatások elől végképp lezárták volna.

A németországi Kyborg Institute bioenergetikából doktorált kutatója nem is konkrétan az építés módját próbálta rekonstruálni, inkább arra volt kíváncsi, milyen  - sejthetően természetfölötti – fizikai hatás elérése lebegett az építők szeme előtt. A maga nyolc méteres piramisának megépítése közben tapasztalt személyes élményéről így ír:

„Miután a keretek készen voltak, amik a piramis lábai körül vannak, elkezdtem érezni az energiamezõt, ami felépült. Ez még nem volt nagyon erõs, de hirtelen egy másik energiakoncentráció lépett fel! Egy más rezgéshullámot lehetett érezni. Hozzá kell tenni, hogy az elsõ energiapiramisnál a szögméret még nem volt teljesen helyes. A következõ napokban és hetekben az energiamezõ egyre erõsebb lett. Az az érzésem keletkezett, hogy egy csatornát alakítottam ki, amin keresztül itt a piramisból egy bizonyos energia árad ki. Ezt az erõmezõt hamarosan optikailag is észleltem. Ez egy csiga alakú ködféleséghez hasonlít, ami a piramis középsõ szintjén terjed minden irányba szét. Az energiaáramlás megdöbbentõen egy fehéres színű, csiga alakú ködfelhõre hasonlít. Ez párosul még egy fénysugárral, ami a tengelyen függõlegesen áthatol és az égig ér.”

Ez lenne tehát a cél? Könnyen lehet. Az egyiptomi nyelvben ugyanis a piramist jelölő „Mer” szó lebegést jelent.

Vagy Stephen Hawking felvetése a valószínűbb magyarázat? Hawking elméleti fizikus, matematikus és kozmológus. Őt a piramisok roppant tömege ragadta meg, és nem tudta elhessegetni magától a gondolatot, hogy a tömegvonzásnak köze lehet az építkezés céljához. Einstein óta közismert, hogy a roppant nagy tömegű objektumok nem csupán magukhoz vonzanak mindent, de le is lassítják a dolgokat. Még az Időt is. Hawking úgy számol, hogy a piramisok tövében álló megfigyelő a távolban nyüzsgő emberek mozgását gyorsabbnak látja, mint azok az övét. Időgép lenne hát a piramis? Sajnos, nem az. Egy piramisnyi kőtömeg elenyészően csekély mértékben lassítja az idő múlását, Ahhoz, hogy időutazást tehessünk, mai ismereteink szerint egy fekete lyuk tömegű objektumra van szükség. Ez a hihetetlenül sűrű, a fény foglyul ejtésére is képes, beláthatatlan mértékű tömeg csak a kozmoszban fordul elő, sokmilliárd fényévnyi távolságra tőlünk. Mondhatjuk, szerencsénkre.

Vajon az első piramis építője többet tudott a kozmoszról, az Univerzumról, a természet törvényeiről, mint ma bárki?

Ha közelebb akarunk kerülni a piramisépítés céljához, alighanem tüzetesen meg kell ismerkednünk a tervezőjével. Tudjuk, ki volt az első, aki piramist épített. Úgy hívták: Imhotep.

Imhotep – Tudós vagy Mágus?

A tudásszomjukat és kalandvágyukat moziba járással csillapító ifjak ma már jobbára csak a Múmia c. filmeposz gonosz, al- és túlvilági erőkkel cimboráló szereplője révén ismerik Imhotep nevét.

A filmbéli Imhotepben egy aluldimenzionált világ ellenérzése testesül meg mindazzal szemben, amit birtokolni és uralni szeretnénk, de a múlt félelmetes sötétjében elveszni látszik; kinyitjuk hát a szemünket, és pusztán az érzékszerveinkre bízva magunkat a 21. század szkeptikus gőgjével színezzük a mágus alakját babonás rettegéseink démoni hordozójává.

Ime, a történelmi Imhotep. Ugye, milyen más? Arcán szelídség, mosolyában megértés, nevében béke. Imhotep ugyanis azt jelenti: Aki békében közeledik.
De ki is volt ő a valóságban?
- A Krisztus előtt 2700. körül uralkodó Dzsószer (Netjerihet) fáraó barátja, főpapja, kancellárja.
- Az első - a szakkarai lépcsős - piramis tervezője és építésze, az építészet atyja.
- Az emberiség történelmének első, isteni rangra érdemesült orvosa.
- A világűr, az idő, a térfogat, és az energia attribútumait kutató természettudós.
- Isten létezésével, a halhatatlansággal, a tudat fejlődésével, a harmóniával és egyensúllyal foglalkozó filozófus.
- Történettudós. Platón szerint Atlantisz históriája Imhoteptől ered.
- Asztrológusként és asztronómusként ő készítette el az első rendszeres feljegyzéseket az éggömbről és az első térképeket a csillagképekről.
- Ő volt a Hórusz Szeme misztériumiskola megalapítója és főpapja. Az ősi, elsüllyedt szigetről Egyiptomba érkezett hét bölcs által alapított, és többek között az építkezések pontos helyét kijelölő Héliupoliszi Testvériség nevű társaság tagja, az egyiptomi írás, a hireoglifák megalkotója. Az ő tanai képezik a gnosztikusok, a templomosok, az illuminátusok, a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek tudásának alapját…

A gazdag – és feltűnően hosszú – életutat bejáró Imhotepről csupán két dolgot nem tudunk: hogy honnan jött, és hogy hová lett.
Angol kutatók szerint Memphisz elővárosában, Ankhtowéban született, mások úgy vélik, Gebelein faluban látta meg a napvilágot, Thébától délre. Egyes források azt állítják, a suméroknál nevelkedett, szülei, Kanofer és Szeth-Nefertem feltehetően ott taníttatták. Felesége nevét is ismerjük: Apopi. Trachomájából (vakságot okozó fertőző betegség) férje gyógyította ki egy saját maga által készített antibakteriális kenőcs segítségével.
Imhotep túlélte barátját, a fáraót, sőt, bizonyos, hogy még a Dzsószert követő fáraónak, Szehemhetnek is szolgált, és épített piramist. Igaz, az befejezetlen maradt. Brit források szerint összesen négy fáraó mellett töltött be főpapi és főépítészi tisztséget.
Walter Brian Emery 1964. október 5-én látott hozzá Imhotep sírjának kereséséhez, de ezt a sírt még ma sem ismerjük, csupán annyit tudunk, hogy Imhotep „a nagy Dehanban nyugszik, a barlangban, amely oly kedves a szívének”. Ez valahol Szakkarában van, Dzsószer sírjától nem messze.

Dzsószer (Netjerihet=Tökéletes testű) és Imhotep (=Aki Békében Közeledik) elválaszthatatlan barátokká váltak, mely barátság a hét szűk esztendő legendájából eredeztethető. A Szehel szigeten talált ún. éhínség sztélén lejegyzett történet szerint a Nílus hét éven át nem áradt ki, így nem borította el a völgyet termékeny iszapjával, és így nem termett gabona sem. Ekkor Dzsószer hívatta Imhotep főpapot, hogy tanácsot kérjen. Imhotep a hermopoliszi Thot-templomban kikutatta, hogy Hnumtól, az 1. katarakta urától lehetne segítséget kérni, aki lábával vissza tudja tartani a folyó vizét. Dzsószernek még aznap megjelent álmában Hnum isten, aki panaszkodott, hogy hiába segíti Egyiptomot, templomai romba dőlnek, tiszteletére már rég nem épült új szentély. Imhotep ezért azt tanácsolta a királynak, hogy halmozzák el ajándékkal az istent. Másnap a király parancsot adott minden földművesnek, halásznak és vadásznak, hogy terményükből-zsákmányukból adjanak egy részt az istennek. Kevéssel ezután Hnum megjelent álmában, és a szárazság végét ígérte. Hogy ezt megköszönje, Dzsószer kötelezővé tette imádatát Alsó-Núbiáig minden vidéken, melyet a Nílus átszel. A Nílus attól fogva megáradt, az éhínség pedig véget ért. Dzsószer pedig - hálája jeléül -Imhotepet teljhatalmú miniszterelnökké nevezte ki.

Imhotep címei és hivatalai - Kákosy László nyomán - a következők voltak: az alsó-egyiptomi király pecsétőre, királyi kamarás, herceg, palota-elöljáró, a nézők legnagyobbja és szobrász. A „nézők legnagyobbja” a héliupoliszi főpap címe, a csillagok járásának figyelésére vonatkozik.

Imhotep alakjában nehéz a papi hivatalából meggazdagodó arrogáns törtetőt látnunk, sokkal inkább egy kifinomult és nagy tudású ember képe bontakozik ki előttünk, egy művelt és okos emberé, aki számos művet írt. Ezeket elveszettnek tartja a történettudomány. Ám a későbbi korok írnokai - kik halála után 50 évvel már istenként tisztelték Imhotepet, és minden írásukat neki ajánlották - szállóigeként emlegették Imhotep egy-egy mondását, melyek közül talán a legismertebb így hangzik: „Amint lent, úgy fent is.” E mondat fejezi ki Imhotep világképét, amely szerint a világ épp olyan fent, amilyen itt lent. Kinyilvánította az Univerzum törvényét: minden rezeg és mozog, semmi sem marad mozdulatlan. Minden mozog. Minden - rezeg!

Miközben úgy tartják, hogy Imhoteptől egyetlen sor sem maradt fenn, az egyiptomi írott könyvek közül a legnevezetesebbek Thot könyvei voltak, az ún. Hermész könyvek. Ezek hat tudományágat öleltek fel, és negyvenkét kötetből álltak. A kötetek többsége elveszett vagy megsemmisült. De - kimondani is szörnyű - mágiával és az okkultizmus egyéb feneségeivel foglalkozó titkos társaságok nagy becsben tartanak egy könyvet, a Corpus Hermeticum-ot, amelyet Hermes Trismegistos, a Háromszor Nagy művének tartanak. Miután Imhotepet már a görögök Aszklépiosszal, a zseniális gyógyítóval azonosították, majd később, a kora középkorban elterjedt nézet azonosította az egyetemes tudással bíró Hermes Trismegisztosszal is, nem istentől elrugaszkodott gondolat, hogy a Corpus Hermeticum valójában Imhotep tanításait elemzi és interpretálja. Ezt mondja ki Hermes Trismegistos Tabula Smaragdinája:

"Verum est, certum et verissimum, quod est
superius, naturam habet inferioram et
ascendens naturam descendentis."

Vagyis:
"Kétség nélkül való, biztos és igaz,
hogy ami fent van, az megfelel annak, ami fent van,
és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van."

E tanításokat azonban ma a „Titkos Tudomány”, az okkultizmus tárgykörébe szokás sorolni, és érthető módon méltatlannak ítéltettek tudományos vizsgálat körébe vonni. E felfogás szerint a Titkos Tudomány komolytalan és felkészületlen emberek fantazmagóriája, kik hiányos ismereteiket képzelődéssel egészítik ki. A Titkos Tudomány valójában nem is létezik. A besorolással kapcsolatban egyetlen ellenérv mégis támasztható.

A piramisépítés rendkívül bonyolult technológiai, szervezési, kivitelezési feladatait, amelyek elvben az egész társadalmat megmozgatták, vajon miért nem ábrázolták egyetlen képen sem, miért nem szól róluk egyetlen irat sem, egyetlen verssor sem? Nyilván tisztában voltak vele, hogy óriási, bravúros teljesítményt visznek véghez – ne tartották volna legalább annyira említésre méltónak, mint mondjuk a földműves panaszát, vagy a kádesi ütközetet? Miért titkolták azt a nagyszerű tudást, melynek eredményét 4000 éve áhitattal bámulja a világ, s csupán a kétezer évvel később arra járó Hérodotosz prekoncepcióiból kiindulva próbálhatja meg rekunstruálni az építési folyamatot?
Sikertelenül.

Úgy vélem, a fenti kérdéskörre egyetlen logikus magyarázat található, még ha nem tűnik is túl valószínűnek. Csak úgy oldható fel ez a végtelen titokzatosság, ha feltételezzük, hogy a piramisokat a nyilvánosság teljes kizárásával, rejtve, alig néhány ember (vagy emberszerű lény) építette a maiaknál jelentősen fejlettebb technológiával..

Felhasznált irodalom:
Kákosy László: Ré fiai
Kákosy László: Az ókori Egyiptom története
Thabet Mona: Egyiptológiai tezaurusz
Szegő Iván Miklós: Milyen betegségeket gyógyított a világ első orvosa?
P. Szathmáry Károly: Az emberi mívelődés története
Győry Hedvig: Gyógyítók az ókori Egyiptomban
Tarr Bence: MER (Vallásfilozófiai Tanulmányok)
www.kyborg.institute.de
Heribert Illig-Franz Löhner: A Kheopsz-piramis
Hérodotosz történeti könyvei Ford.: Geréb József