A prágai Orloj, 1410.

Ülök a Perchez címzett kávéház teraszán, szemben az Orlojjal. Az októberi hidegben hőkandeláberek ontják rám a meleget, miközben arra várok, hogy két óra legyen. Még fél óra van hátra.

Tudom, mi fog történni, már délben is itt voltam; ahogy a nagymutató a tizenkettesre ér, harangütésre kinyílik a szfératábla fölötti bábjáték két kis ablaka, és megjelenik a tizenkét apostol. A menetet a halált jelképező, jobb oldalt álló csontváz indítja el. Egyik kezével egy kis harang kötelét húzza meg, a másik kezében lévõ homokórát pedig megfordítja. Ekkor kinyílik a két ablak, és megjelennek az apostolok figurái, Szent Péter vezetésével. Ezután károgni kezd a holló, és az óra elüti a pontos időt. A bábjáték közben felismerhetjük a fejét csóváló Török figuráját, emlékeztetőül a török veszedelemre, a tükörben magát bámuló Hiúságot, valamint a - középkori kliséknek megfelelően - zsidó pénzváltónak ábrázolt Kapzsiságot.

A bábjáték alatt két nagyméretű óralap van. A felső rész a szfératábla, amely a Nap és a Hold mozgását, valamint az idő múlását mutatja. Az óralap azt a középkori felfogást tükrözi, amely szerint a Föld a Világmindenség közepe. Az órákra mutató, Napot tartó kéz valójában három különböző időt jelez. A külső gyűrű középkori arab számai a régi cseh időszámítás óráit mutatják, melyet napnyugtától számítottak. A római számok gyűrűje mutatja a számunkra ismerős időt, a tizenkét részre beosztott kék sáv pedig a napfényes órákat jelzi. Körülöttük az állatöv - a zodiakus - jegyei láthatók.

Ezt a csodagépet egy prágai órásmester, Kadani Mikulas és egy csillagász, Jan Sindel készítette 1410-ben. Jut eszembe: az Óvárosi tér túloldalán pompázó, mesekönyvi illusztrációkat idéző fiatornyokkal díszített Tyni Szűz Mária templomban egy másik, világhírű csillagász, a dán Tycho Brahe van eltemetve, aki Jan Sindelnél mintegy kétszáz évvel később, II. Rudolf udvarában élt.

Kétszáz méter – kétszáz év. S máris hatalmába kerít egyik kedvenc magányos játékom: mi történt akkor XY-nal, mikor YX-szel ez? Mi történt akkor A-ban, mikor B-ben ez? Tudhatta-e az a minden bizonnyal derék és becsületes órásmester és társa, a tudós csillagász, hogy kedves városuk egyetemén éppen abban az évben választottak rektorrá egy Jan Hus nevű teológust és filozófiatanárt? Azt a Jan Hus-t, akit mi, magyarok Husz Jánosként ismerünk, és akinek vallásreformeri törekvései a mi akkori királyunk, Luxemburgi Zsigmond adott szava ellenére a máglyára vezettek, és egy 17 esztendeig tartó keresztes háború alapjául szolgáltak.

Miközben Kadani Mikulas mester és Jan Sindel az asztal fölé görnyedve egy óramű áttételeinek tervezésével foglalatoskodtak, a francia király, VI. Őrült Károly és cseh kollégája, IV. Vencel (nicsak, a Vencel tér itt van egy futásra!) zsinatot hívott össze, hogy felszámolják az egyházi szkizmát. Mert bár ezidőtájt már véget ért az „avignoni fogság”, hiszen XI. Gergely pápa 1377-ben visszaköltözött Rómába, az itáliai és francia pártoskodók még egészen 1414-ig külön-külön pápát választottak. Így fordulhatott elő, hogy az Orloj építésének idején két pápa volt hivatalban: XII. Gergely római pápa és XIII. Benedek, az avignoni. Ezt az áldatlan helyzetet akarták felszámolni az 1409-ben, Pisába összehívott zsinaton. Már Vencel (és Zsigmond) édesapja, IV. Károly német-római császár is szorgalmazta a reformokat, ugyanis az egyház tekintélye mélypontra süllyedt, az alsópapságot felháborította a főpapok gazdagsága és szimóniája (az egyházi posztok adásvétele), a parasztokat pedig nyomasztották az egyházi adók. Így jelentős igény alakult ki a társadalmi reformok iránt.

Vencel az avignoni pápát, XIII. Benedeket támogatta, s e törekvésében Husz Jánosban és általában a csehekben szövetségesre talált. Ám az érsek és a prágai egyetem német professzorai XII. Gergely mellett törtek lándzsát. Vencel ekkor hibátlan matematikai-, de sajátos erkölcsi érzékkel biztosította a szavazati többséget; módosította az egyetem alkotmányát. Három szavazatot adott a cseheknek, míg csupán egyet a németeknek. A németek (talán joggal) felhúzták az orrukat, és tömegesen hagyták el Prágát. Így lett Husz János 1409-ben a cseh többségű prágai egyetem rektora.

A zsinat egyébként letette mind a két pápát, és egy harmadikat választott egyházfővé, V. Sándort. Ám sem Gergely, sem Benedek nem kívánt önként megválni hivatalától, nem fogadták el a leváltásukat, így ettől kezdve három pápa pápáskodott. Egy Rómában, egy Avignonban, és V. Sándor Pisában.
Prága érseke, Zbynek Zajic és a főpapság XII. Gergely mellé állt, Husz és a reformpárt V. Sándort támogatta. Zajic megvesztegetéssel rávette Sándort, hogy tiltsa be a prédikálást a kápolnákban, így a Betlehemben is. Sándor, az agg pisai pápa talán még akart valami izgalmasat az életében, talán csak jobb létet remélt a kenőpénz folyományaként, ki tudja? Tény, hogy eleget tett a prágai érsek kérésének, ám a vágyott jobblét mégis csupán szenderülés képében köszöntött rá, ugyanis 1410-ben elbúcsúzott övéitől, és meghalt. Helyére az a Baldassare Cossa lépett, aki az 1409-es zsinaton a gyűlést vezette, és mind Gergelyt, mind Benedeket szkizmatikusnak, azaz egyház-szakító eretneknek bélyegezte. Az új pisai pápa a XXIII. János nevet vette fel.

Miután Husz a tiltásokat nem tartotta be, az érsek kiátkozta, s feljelentette Rómában. Husz - merénylettől félve - nem ment el az idézésre, úgy vélte: "Isten igazságából kevés lelhető fel a pápai udvarban", s három hívét küldte Rómába. Bár a cseh király melléje állt, az érsek 1411-ben elérte, hogy a szentszék kiközösítse Huszt. Ennek ellenére ő tovább prédikált és tanított. Tanításaiban Arisztotelész rovására egyre nagyobb hangsúlyt kapott az angol reformer, John Wycliffe remanencia-tana - eszerint az oltáriszentség kenyere és bora a maga mivoltában megmarad, Jézus teste és vére csak jelképesen van jelen. Wycliffe szerint a Biblia minden keresztény tan egyetlen forrása. A Biblia pedig egyenlőséget, könyörületességet, szerénységet és főleg szegénységet hírdet. Miért rendelkezne hát Róma püspöke nagyobb hatalommal, mint bármely más püspök? E tanításokért Huszt eretnekséggel vádolták ellenfelei, köztük Zajic, ám a főpap pechjére Vencel királyi védelmébe vette a rektor urat, mire az érsek úr tanácsosabbnak vélte, ha nyúlcipőt húz. Meg sem állt Zsigmond király udvaráig, aki befogadta, de Zajic kevéssel később mégis tragikus hirtelenséggel halt meg Pozsonyban. (Talán nem tudta, hogy Vencel és Zsigmond testvérek?)

1411-ben XXIII. János ellenpápa keresztes háborút és búcsúcédula-árusítást hirdetett XII. Gergely s annak híve, László nápolyi király ellen. Husz ezt elítélte, de ezúttal ő került szembe Vencellel, mivel a király részt kapott a cédulák hasznából. Ellenfelei ekkor felújították római perét, mire Husz Dél-Csehországba menekült.
Ugyanebben az évben Zsigmond német király is lett, és az egyház egyesítését megcélozván XXIII. Jánossal zsinatot hivatott össze Konstanzba. Meghívta Huszt is, ám ő valahogy rosszat sejtett, és igyekezett kimenteni magát távol maradásáért. Amikor azonban Zsigmond menlevelet adott neki, mégis igent mondott. 1414-ben elment Konstanzba, ahol egy hónap múlva lefogták, majd bíróság elé állították. Hívei elérték, hogy nyilvánosan védekezhessen, így a vádak egy részét visszavonták.

A konstanzi tárgyalás részleteiről Poggio Bracciolini olasz humanista számol be, aki maga is szavazati joggal rendelkező résztvevője volt a zsinatnak, és kezdeti szembenállás után Husz híve lett. A tárgyaláson Celc érseke például ezt mondta: „Azt, aki a földön keresi az angyalt, küldjétek az égbe. Husz angyalt keres a földön. Nyújtsatok ebben neki segítséget, és küldjétek el őt oda, ahol azt keresni kell. Még ma haljon meg!”
Idézet Bracciolini jegyzőkönyvéből: „Zsigmond (császár) is sürgetően és szigorúan felszólította a csehet, hogy tagadja meg a tanítását. Ekkor Husz térdre ereszkedett, hangos kéréssel fordult Istenhez, világosítsa fel szívét és elméjét, mutassa meg neki az igazság útját, és térítse jóra, ha tévelyeg és helytelen úton jár.”
Husz végül megtagadta tanainak visszavonását, és még aznap megégették. Már a tárgyalás kezdetén összehordták a máglyát, és leöntötték szurokkal.

Kadani Mikulas és Jan Sindel azonban mindebből semmit sem sejthetett, mikor távol a politikai és teológiai csaták zajától megrajzolták az Orloj első vonalait. Ők legfeljebb csak az alkotás lázában égtek, miközben létre akartak hozni valamit, ami összefoglalta tudásukat a földi és égi szerkezetek mozgásáról. Arról sem lehetett fogalmuk, hogy az utókor egy nem túl fantáziadús legendát sző alakjuk köré. Úgy tartják ugyanis, hogy a városatyák megvakíttatták a mestert, hogy ne tudjon még egy ilyen csodát remekelni. A szfératáblát Hanus mester 1490-ben felújította (ekkor nyerte el mai, végleges formáját), de változatlanul a Földközpontú világképet tükrözi az alkotás. Az az ember ugyanis, aki e világképet majd megdönti, ekkor még csak 17 esztendős, és talán éppen azon gondolkodik a lengyel réten a lengyel bárányfelhőket bámulva, hogy a Mikolaj Kopernik névnél mennyivel jobban hangzik a latinos Nikolausz Kopernikusz.

Az Orloj a Városháza tornyának oldalát díszíti. Ennek az udvarán végezték ki Husz János egyik hittársát, a szegények szószólóját.

Még mindig nincs két óra. Megállt az idő?